auto-motorsport
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
itt információkat tudhtsz meg az autós és motoros találkozókról
itt információkat tudhtsz meg az autós és motoros találkozókról : BIMMERFEST, KALIFORNIA

BIMMERFEST, KALIFORNIA

  2006.07.18. 10:34

Bimmerajzás A BMW-nek sokéves, következetes munkával sikerült elérnie ugyanazt a presztizst autói számára az Egyesült Államokban, amit Európában már jóval korábban kiharcolt, így pár éve Amerikában, bizonyos társadalmi pozícióban sokal nagyobb szám egy bajorban feszíteni, mint egy hazai szekérben. Úristen, hova jutott a világ!

Na jó, erről a témáról könyvet lehetene írni érvekkel és ellenérvekkel, de inkább nézzünk körül a szokásos éves Bimmerfesten - mint korábban már írtuk, odaát Bimmernek hívják a BMW-t, bár az utóbbi időben itthon is terjed  ez az elnevezés. A kaliforniai színhely már önmagában megadja az alaphangot a talihoz, ilyen körülmények  között majdhogynem autók nélkül is biztosított a rendezvény sikere.

   Bizony-bizony, jócskán látsztik a külömbség az európai és az amcsi építők között. Míg mifelénk a hobbitunerek nagyrészt saját kezűleg építik át gépüket és inkább az optikai javítást tűzik ki célul, addig a kinti kocsiknál kicsit más a helyzet. 

 
naptár
2024. Június
HKSCPSV
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
szavazz a honlapomra
Lezárt szavazások
 
látogatók
Indulás: 2006-07-04
 
idő
 
Társalgó (chat)
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!    *****    Cikksorozatba kezdtem a PlayStation történelmérõl. Miért indult nehezen a Sony karrierje a konzoliparban?    *****    Will Vandom Rajongói Oldala &#9829; nosztalgia W.I.T.C.H. a javából, 2006 óta &#9829; Te még emlékszel?    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tedd meg te is, én segítek értelmezni! Kattints! Várlak    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + kötetlen idejû beszélgetés diplomás asztrológussal! Kattints    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, itt: www.csillagjovo.gportal.hu    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését. 0630/583-3168    *****    Nézzen velünk Debreceni Prémium lakásokat! Simonyi ingatlan Nézzen velünk Debreceni Prémium lakásokat! Simonyi ingatlan